A johanniták története

A johanniták (Keresztelő Szent János neve után), illetve a Máltai Lovagrend története sok száz évvel ezelőttre nyúlik vissza, egészen a XI. századi keresztes háborúkig. Kezdetben egyáltalán nem katonai céllal hozták létre a rendet, hanem a szegények, a betegek és elesettek segítésére, ezért is hívták először Ispotályos Rendnek, tagjait pedig ispotályosoknak.  Mivel a Szentföldön a helyzet egyre válságosabbá vált a keresztények számára, a zarándokok védelmére katonákat kellett szerződtetni, ezt is az ispotályosok vállalták magukra, és a XII. századtól egyre bővül a katonai (lovagi) szárnyuk.

Amikor a XIII. század végén az arabok kiszorították a keresztényeket a Szentföldről és a keresztes államok elestek, megkezdődött a Rend hosszú vándorkorszaka. Ennek első állomása Rodosz szigete volt, ahol 1522-ig maradtak, amíg a törökök el nem űzték őket. Ekkor a Rend szétszéledt Európában, sokan Szicílián találtak menedéket, míg 1530-ban megkapták Máltát a spanyol királytól, innen ered nevük is, mint Máltai Lovagrend.

A törökök Máltáról is megpróbálták elűzni a Rendet, de ezúttal kudarcot vallottak, a johanniták maradtak, és a követező kétszáz évben a Földközi-tenger védelmezőivé váltak. Idővel elhíresült róluk, hogy jól képzett, háborúban edzett harcosok, és Európában egyre jobban igény támadt a szolgálatukra, mint zsoldosokra. Viszont ez azzal a következménnyel járt, hogy gyakran a csatatereken egymás ellen kellett a johannitáknak küzdeniük. Mindenesetre elmondható, hogy a johannita harcosok szerte Európában jelen voltak, még Angliában is, de a franciákkal a Karibi-térségbe is eljutottak, ahol számos szigetet uralmuk alá vontak.

Idővel csökkentek a török támadások a Földközi-tengeren, s nem volt többé értelme annyi máltai hadihajót és katonát fenntartani, mint korábban, ezért lassan átszakosodtak a kereskedelemre. De máltai pályafutásuk végére Bonaparte Napóleon tett pontot,  1798-ben a franciák partra szálltak Máltán, és elfoglalták a szigeteket. A Rend nem vette fel a harcot a franciák ellen, helyette távoztak Máltáról, újra szétszéledtek Európában, de sokan közülük Oroszországban kötöttek ki. 1834-ben Rómába tették át székhelyüket, felhagytak a katonai tevékenységgel, és visszatértek eredeti hivatásukhoz a rászorulókon való segítéshez. Ma is ezt a tevékenységet folytatják, szerte a világon, köztük Magyarországon is, mint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. A Rend végül visszatért Máltára, 1998-ban a máltai kormánytól megkapták az ősi Szent Angelo Erődöt.

További érdekes részletekről, és a Rend magyarországi történetéről az alábbi linkre kattintva olvashatsz: A johanniták története.

Kövess minket Facebookon is: Szórakoztató történelem