A Nagy Viking Pogánysereg

A legtöbbünk számára ismerősen cseng a Trónok Harca, mind a sorozat, mind a regények. Évekig lélegzet-visszafojtva izgultuk végig a csodálatos fantáziavilágbeli hősök kalandjait, elkápráztattak és elborzasztottak bennünket a felkavaró történetek, de ugyanakkor szórakoztattak is.

Nem újdonság már, hogy a Trónok harca írója nagyban merített a történelemből regényei megírásakor. Az alábbi kevésbé ismert történet is egyike lehetett a Trónok harca forrásának. Csak vázlatosan fellebbentve néhány kulcsmomentumot: A középkori Hét Királyság évszázadokon át egymás ellen viaskodtak, és váratlanul érte őket a hír, hogy kelet felől sárkányos hajók érkeztek partjaikra, s az idegenek egyetlen célja volt, hogy meghódítsák a Hét Királyságot, tűzzel és vérrel.

Bármilyen meglepő, de ez a történet nem G.R.R. Martin egyik története, hanem a valóság, ez a középkori Anglia története, ahol a VIII. században hét kisebb királyság (Heptarchia) létezett, és amelyek ellen a vikingek nagyszabású támadást indítottak 865-ben, s kis híján el is pusztították, illetve el is foglalták mindet. De hogyan is kezdődött ez a különös történet?

Először lássuk a legendát. A történet a legendás viking király Ragnar Lothbrokkal kezdődik, aki nagy felfedező hírében állt, és emellett számos fiút is nemzett feleségeinek. A Ragnar egyik portyája az angliai Northumbriába vezetett, ahol viszont a helyi király, Aella fogságába esett, és kegyetlenül kivégezték (kígyókkal teli verembe vetették). A hír eljutott Skandináviába a fiaihoz, akik bosszút esküdtek apjuk haláláért, és mivel Ragnar tisztelt és szeretett király volt, széles körű viking összefogás jött létre, amit még nem látott az előtt a világ. Az irdatlan viking hajóhad elözönlötte Angliát, Aellát a legkegyetlenebb módon meggyilkolták (vérsas), majd a hadsereg a többi királyság ellen fordult, és hódításba kezdtek.

Most lássuk a történelmi tényeket. Ragnar Lothbrok legendabeli alak, nincs bizonyíték létezésére, ahogy fiai többsége sem valószínű, hogy valós történelmi alakok voltak, habár egy-egy viking vezért származtathatta magát Ragnartól, mint mitikus és tisztelt uralkodótól. Hogy miért indult meg a nagy viking sereg 865-ben Anglia ellen, rejtély, de tény, hogy ekkora viking összefogásra nem akadt addig példa. A kutatók azt feltételezik, hogy a Frank Birodalomban bekövetkezett nagyarányú erődítések, várépítések annyira megnehezítették az északiak portyáit, hogy egy pillanatban tömegesen fordultak a védtelenebb angolszász királyságok ellen.

865-ben a viking sereg Kelet-Angliában szállt partra, ahol a király azonnal meg is adta magát, és szállást biztosított a nagy sereg számára. Innen északra vették az irányt, és elpusztították Northumbriát. Innen délre fordultak, és Mercia felét is elfoglalták, majd 868 telén megpihentek. Az angolszász királyságok fele máris viking uralom alá került, Mercia egy része és a déli Wessex maradt még szabad, ám nem sokáig...

870-ben újabb viking sereg érkezett Angliába erősítésnek, hogy befejezzék a hódítást. 871 elején nagy csatákra került sor Wessex és a vikingek között váltakozó sikerekkel, de Wessex egyelőre megmenekült a viking megszállástól. Ráadásul 871 tavaszán Wessex élére Alfréd király került, aki elszántan folytatta szívós küzdelmét a betolakodó pogány hadak ellen.

Közben a vikingek sem maradtak tétlenek, mivel Wessex túl erős ellenfélnek számított, megerősítették pozícióikat az elfoglalt területeken, és befejezték Mercia teljes meghódítását is. Ezzel Wessex maradt az egyetlen angol királyság, ami még dacolt a vikingek erejével. A viking területeken bevezették az északi törvényeket és számos viking telepedett le földművesként (Danelaw).

874-ben a vikingek serege kettévált. Az okok bizonytalanok, talán belső széthúzás miatt történhetett, de ezzel jelentősen meggyengült ütőképességük. A sereg egyik része északra vonult a piktekkel harcoltak, majd átkeltek Írországba, s vissza, de már legyengülten. A sereg másik része délre vette az irányt, Wessex ellen. Ez úttal átkaroló hadműveletbe kezdtek, észak felől a szárazföldről támadtak, és délről a viking flotta közeledett. A tengeren Afréd győzedelmeskedett, de a szárazföldön a vikingek kerültek fölénybe, de döntő győzelmet nem tudtak kicsikarni, ezért cselhez folyamodtak, álbékét ajánlottak Alfrédnak, aki el is fogadta azt, és a vikingek rajtaütöttek az ünneplő angolokon és lemészárolták őket, a király is épphogy el tudott menekülni. Wessex az összeomlás szélére került, már csak egy csodában bízhattak...

A vikingek szabadon fosztogathatták Wessexet, a király a mocsarak közé menekült, de nem adta fel a harcot, és gerillatámadásokkal zaklatta az északiak csapatait. 878 húsvétján Alfréd még egyszer utoljára csatába hívta az urait, hogy vagy kiűzik a pogányokat a királyságukból vagy meghalnak dicsőségesen a háborúban. Rengetegen jelentek meg a hívására, és felvonultak Edington mezején, szemben az ellenséggel. A két hatalmas sereg összecsapása brutális volt, mindenki a végsőkig küzdött, de a wessexiek kerekedtek felül, és döntő győzelmet arattak a vikingek felett. A viking király, Guthrum még a kereszténység felvételét is vállalta, békét kötött Alfréddal, Wessex független maradhatott, de a vikingek hódításai is megmaradtak (Danelaw). Alfréd győzelme nagy elismerést váltott ki a tengeren túl is, és ezután Nagy Alfrédként emlegették a királyt.

A viking hódítás több évre háborúba sodorta Angliát, és szétzúzta az addigi politikai viszonyokat. A korábbi hét királyságból három megszűnt, vagy viking uralom alá került, míg Wessex független maradt, de a szomszédos három kisebb angol királyságokat végleg bekebelezte. Az angolok viszont nem nyugodtak bele a vikingek jelenlétébe, és a X. század közepére kiűzték őket a szigetükről.

A történet további érdekes részleteiért kattints az alábbi linkre: A Nagy Pogánysereg története.

Kövess minket Facebookon is: Szórakoztató történelem