Székelyföld története I. rész

Székelyföld és a székely nép háromrészes történetének első felvonásában bemutatásra kerül Székelyföld ős- és ótörténete, miután rátérünk a székely nép eredetének problematikájára, ami a mai napig megoldatlan kérdés, és viták tárgyát képezi.

A középkori Magyar Királyságban a székelyek határvédő feladatokat kaptak, letelepítésük is ehhez kapcsolódik, míg először az északnyugat-magyarországi végeken éltek, később a mai Székelyföldre érkeztek. Határvédelmi funkciójuk miatt széles körű önigazgatásban részesülhettek, kiváltságos helyzetbe kerülve, saját nemzetgyűlésen dönthettek saját ügyeikben, és megválaszthatták vezetőjüket, az ispánt. Ezek a privilégiumok a XVI. századig megmaradtak, autonómiájukat még a tatárjárás vagy a kiskirályok uralma sem csorbította.

A jogelvonás éppen az Erdélyi Fejedelemség időszakára esett, a Magyar Királyság három részre szakadását követően Székelyföld az Erdélyi Fejedelemség része lett, ahol a fejedelmek rossz szemmel tekintettek a székelyek önállóságára, ezért azt fokozatosan csorbították, a székelyek tiltakozásait, félkeléseit pedig kegyetlenül leverték. Háborús idők jártak, Erdély pedig kis, török vazallusállamként sebezhető volt, ezért az ország egysége és támogatása elengedhetetlen volt a fejedelmek száméra. A székelyek épp ezt használták ki, amikor háború idején az ellenséget támogatták a fejedelemmel szemben. A fejedelmek felismerték a székely lojalitás elvesztésének negatív következményeit, ezért 1601-ben minden kiváltságukat visszaállították. Ez után az erdélyi háborúkban a székely hadak vitális szerepet játszottak, a hadsereg legütőképesebb gerincét alkották.

Az állandó háborúk viszont megviselték a székely népet, ezért önkéntes jobbágyságba menekültek, mert a szabad státusz egyenlő volt a katonai szolgálattal, és a halállal, veszteséggel. A székelyek megfáradtak. Végül annyira sokan álltak jobbágysorba, hogy Bethlen Gábor fejedelem kénytelen volt megnehezíteni ezt a gyakorlatot.

A török kiűzése után, és az Erdélyi Fejedelemség a Habsburg Birodalom részévé vált, de továbbra is garantálták a székelyek adómentességét, ennek ellenére a székelyek Rákóczi mellé álltak a szabadságharcban. Rákóczi bukása után az székelyeket demilitarizálták, és nem kívántak tőlük katonai szolgálatot többé. Mária Terézia már erőteljesebben metszegette a székelyek kiváltságait, eltörölték adómentességüket és újra határvédelemre kötelezték őket. A székelyek tiltakoztak az intézkedések ellen, mire a Habsburgok kegyetlen mészárlásba fogtak körükben (Madéfalva).

Az 1848-49-es szabadságharc idején a székelyek a magyarok mellé álltak, és felvették a fegyvert a Habsburgok ellen. Székelyföld hamar elesett, de Háromszék ellenállása kitartott, vezéralakja a legendás Gábor Áron volt. 1849 januárjára Székelyföldet felmentette Bem József, de az orosz beavatkozás után a szabadságharc bukása elkerülhetetlen volt. A megelőző évtizedekben pedig új fenyegető jelenség bukkant fel, a nemzeti érzés, ami az erdélyi románság körében futótűzként terjedt, és ez az elkövetkező évtizedekben súlyos következményekkel járt Székelyföld történetére, de ez már a következő rész témája lesz.

További érdekes részletekért kattints az alábbi linkre: Székelyföld és a székelyek története I. rész: A kezdetektől 1849-ig.

Kövess minket Facebookon is: Szórakoztató történelem